Numizmatika !

Köszönöm , hogy megtisztelt Gábor vagyok!!Kezdő numizmatikus vagyok , ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy megosszam gyűjteményem legszebb darabjait. Elérhetőségem: mihalygabi91@gmail.com

3vy29wwdrhd79bc_nagy.jpg


1946 10 forint


 


 

Viking kincset talált egy brit fémdetektoros

Egy több mint kétszáz darabból álló viking kincset talált az angliai Cumbria és Észak-Lancashire határán egy amatőr fémdetektoros kincsvadász.
 
 
„Jó jelet fogott a fémdetektorom, ezért leástam 46 centimétert, és akkor megláttam egy fémedényt. Kicsit nyitva volt. Láthattam az összes érmét és ékszert benne. Nagyon jó érzés volt” – nyilatkozta a felfedezés pillanatáról a megtaláló, Darren Webster. A kincs kétszáz ezüstékszert, és szintén nemesfémből készült érméket, valamint rudat tartalmaz. A leletben vannak kígyókkal díszített karkötők is, amelyeket egy viking előkelő hordhatott.„Sem én, sem a földterület gazdája nem tudjuk, hogy mi fog történni vele” – mondta el az értékes lelet jövőjével kapcsolatban Webster. A kincset jelenleg a British Museum szakértői vizsgálják, akik eredményeiket decemberben teszik közzé. Sabina Skae, a barrowi Dock Museum kurátora szerint az új kincslelet segítségével Cumbria és a tóvidék déli része felkerülhet a térképre, mint fontos viking örökséggel rendelkező hely. A leletet fellelése után először a carlislei Tullie House múzeumba szállították. Az intézmény szóvivője Webster felfedezését az 1840-ben megtalált Cuerdale-kincshez hasonlította, amely az egyik legnagyobb északnyugat-európai ezüstlelet. A British Museum szóvivője megerősítette, hogy Webster felfedezése „jelentős viking kincs”. A világhírű brit intézmény képviselője közölte, hogy a vizsgálatok folyamatban vannak, és a további információk, valamint a leletről készített képek december közepére várhatóak.

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------------------- 

 

 

 

 

 

Középkori érmék kerültek elő Bulgáriában.
 
 
Összesen 18, Ivan Alekszander (1331-1371) bolgár cár uralkodása alatt veretett aranyérme került elő egy bulgáriai ásatáson. Az érméket a Szófiától 20 kilométerre levő Urvics váránál folyó feltáráson találta a Nikolaj Ovcsarov vezette csapat. A Nemzeti Régészeti Intézet régészprofesszora a "Sisman-dinasztia kincsének" nevezte a leletegyüttest. A dinasztiaalapító Ivan Alekszandert (Iván Sándor) fiai, Ivan Sisman (1371-1395), majd Ivan Sratsimir (1371-1396) követték a trónon, akiket végül az Európát elözönlő oszmán törökök ütöttek ki a hatalomból. A 1371-72 körül vert érmék mellett több kincs is lehetett, de azokat a kincsvadászok már régen elvihették – mondta el a "bolgár Indiana Jonesnak" is nevezett Ovcsarov.
 
 
---------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
Rengeteg római ezüstpénzt találtak Angliában
 
 
Harmincezer római ezüstpénzt tártak fel Nagy-Britanniában, az ókori kincslelet Bath városában, egy új hotel építését megelőző régészeti ásatások során került napvilágra mindössze 150 méterre az antik romoktól.
 

A szakemberek feltételezése szerint a pénzérmék a 3. század végéről, 270 tájáról származnak. Ez az ötödik legnagyobb kincslelet, amely valaha a brit szigeteken napvilágra került és a legnagyobb, amely egy római településről származik – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

Az érmék azonosítását nehezíti, hogy egyetlen tömbbe ragadtak össze az ezüstpénzek az évezredek során. A kincsleletet a British Museumba szállították további vizsgálatra és állagmegóvásra, a munka körülbelül egy évet vesz igénybe.

Bath, azaz az ókori Aqua Sulis egy kisváros volt Britannia római provinciában. A feltételezések szerint a rómaiak nem sokkal a brit szigetek Kr. u. 43-ban történt meghódítása után telepedtek meg azon a helyen, ahol korábban a kelták Sulisnak, a vizek istennőjének hódoltak. A rómaiak az 1. században nagy fürdőkomplexumot építettek a termálforrás köré, valamint templomot emeltek Minerva-Sulis tiszteletére, mivel a bölcsesség istennőjével azonosították a kelta vízistennőt. Bronzszobrának fejét 1727-ben találták meg, és ma a Római Fürdők Múzeumában található Bath-ban.

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

 

Milliárdos kincset találtak egy indiai templomban               

 

 

 

Új-Delhi – Aki olvasta Kiplingtől a Dzsungel könyvét, emlékezhet a jelenetre, amelyben Maugli megtalálja a fehér kobrakígyó által őrzött, irdatlan mennyiségű kincset. Nos, a regényben írtak most megtörténtek egy dél-indiai hindu templomban.

 

 

 

A fő különbség a helyszín: nem elhagyott és romos templomban, hanem működő szentélyben bukkantak a leletre. Ötszázmilliárd rúpiára, azaz körülbelül 11,2 milliárd dollárra becsülik a kincsnek az értékét, amely lelőhelyét egy csapásra India leggazdagabb templomai közé emelte.

 

 

Az aranypénzek száma több ezerre rúg

 

A több száz évvel ezelőtt Travankore király által építtetett Visnu-szentély – neve: Szrí Padmanabhaszvámi – eddig is híres volt a könyvtárában lévő csodálatos kéziratokról, most azonban világhírnévre és mesés gazdagságra tett szert.

 

Egy ötvösremek a sok közül

 

A templom alatti öt kazamatában bukkantak rá a több ezer mesterien kidolgozott szobrocskára, nyakláncra, érmére és drágakőre. Van olyan nyaklánc, ami hat méter hosszú. Lehet, hogy ez még nem minden, ugyanis készülnek egy hatodik titkos kamra feltárására is, amely utoljára száznegyven évvel ezelőtt volt nyitva.

 

A kincs értékét pontosan csak a régészeti vizsgálat befejezése után fogják tudni megmondani.

 

 

 

------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Milliárdos kincseket találtak egy egyszerű fémdetektorral Több mint 52 ezer, római korból származó érmét talált egy brit férfi egy egyszerű fémdetektor segítségével.

Szakértők szerint a lelet - amely a maga nemében az egyik legnagyobb, amelyet Nagy-Britanniában valaha találtak - segíthet fényt deríteni a brit szigetek késő harmadik századi történelmére.

Dave Crisp egy délnyugat-angliai mezőn bukkant az érmékre még áprilisban. Fémdetektora jelzésére kézzel ásni kezdett, és miután egyik pénzdarabot találta a másik után, észrevette, hogy az érméket egy mindössze 30 centiméterrel a föld alatt található, nagy agyagkorsóban temették el. Mivel úgy ítélte meg, hogy szakértői segítségre van szüksége, nem ásott tovább, hanem értesítette a hatóságokat.

Mivel ellenállt a kísértésnek, hogy maga ássa ki az érméket, lehetővé vált a Somerset megyei tanács régészei számára, hogy óvatosan kiemeljék a földből a korsót és tartalmát, biztosítva ezzel, hogy az elásás körülményeivel kapcsolatos fontos bizonyítékok megőrződhessenek" - mondta Anna Booth, a megyei tanács munkatársa.

Az összesen 160 kilogrammot nyomó érmék ma becslések szerint 3,3 millió fontot (1,1 milliárd forintot) érnek. Annak idején egy legionárius négy évi fizetésének felelhettek meg - jegyezte meg a felfedezésről tudósító BBC hírportálja.

A lelet történelmileg is rendkívül értékes, hiszen segíthet mélyrehatóbban fényt deríteni a brit szigetek harmadik századi történetére - kommentálta a hírt a British Museum szakértője, Roger Bland.

Az érmék közül több mint 760 Marcus Aurelius Carausius római hadvezér arcképét viseli, aki a harmadik század végén magához ragadta a hatalmat Nagy-Britanniában és Észak-Franciaországban, majd császárrá nevezte ki magát. Mindössze hétéves uralkodás után, 293-ban saját kincstárnoka meggyilkolta, azonban az általa életre hívott szeparatizmust Rómának csak jóval később sikerült letörnie.

Mint Bland kifejtette, a lelet lehetővé teheti, hogy Carausius, az "elveszett brit császár újra a térképre kerüljön". Nagy-Britanniában az iskolás gyerekek évtizedek óta tanulnak a római kori brit történelemről, de Carausius neve eddig nem szerepelt a tananyagban.

Közép-Angliában tavaly angolszász érmékből álló, hasonlóan jelentős kincsre bukkantak. A staffordshire-i lelet több mint 1500, többnyire aranyból készült tárgyat tartalmaz.

------------------------------------------------------------------------------------

 

1400 éves aranyérméket találtak Irakban

 

Több mint 1400 éves aranyérméket találtak iraki régészek az ország fővárosától délkeletre. A régészek el-Azízíjában összesen 66 érmét fedeztek fel. A 3. és 7. század között létezett Szászánida Birodalom idejéből fennmaradt érmék hitelességét megvizsgálják, hogy a leletet a bagdadi nemzeti múzeumban kiállíthassák. Az érmékről annyit tudni még, hogy egy király vagy istenség képe mellett lángokat ábrázolnak.

 

Fotó: Ali Al-Alak (AFP)

Fotó: Ali Al-Alak (AFP)

 

A bagdadi nemzeti múzeumot a 2003-as amerikai bevonulás után kitört zavargásokban kifosztották, csaknem 15 ezer kiállítási darabot tulajdonítottak el. Az amerikai hadsereg annak idején heves bírálatokat kapott, mert katonái tétlenül nézték a múzeum kifosztását.

 

Fotó: Ali Al-Alak (AFP)

Fotó: Ali Al-Alak (AFP)

 

Később külföldi támogatással több ezer tárgyat visszakapott a bagdadi múzeum, ugyanakkor több ezer iraki ásatási helyszínről több tízezer tárgy tűnt el ebben az időszakban.

Csodás kincset talált egy 9 éves svéd kisfiú
 
2008. május 07.
 
A fiú éppen a nagyapjával tartott kincsvadászatot, amikor rábukkantak a nagyjából 265 ezer dollárt érő, 13. századi érmeleletre.
 
Szinte mindannyiunknak egyik gyerekkori álma volt, hogy egyszer valamilyen kincsre bukkanjunk. Ez az álma vált most valóra egy 9 éves svéd kisfiúnak. Alexander Granhof a nagyapjával együtt ágyúgolyókat keresett, mégpedig az 1676-os háború helyszínén, így bukkantak rá a 4600 darabból álló 13. századi érmekészletre, Svédország déli részén.
 
sved_gyerek_kincs1.jpg
 

A kisfiú azt nyilatkozta a helyi újságnak, hogy amikor megtalálta a készlet egyik darabját, még azt gondolta, hogy egy ágyúgolyó egyik szilánkjára bukkant. Ezután nagyapjával együtt egyre több és több érmét találtak, majd kutatók is átvizsgálták a terepet, akik még 2400 darabot találtak belőle.

 
sved_gyerek_kincs2.jpg
 

Az érmékben található ezüst ára eléri a 40 millió forintot. Bernd Gerlach a Lundi Történeti Múzeum igazgatója teljesen hihetetlennek és valószerűtlennek nevezte a felfedezést. Egy történész pedig elmesélte, hogy először nagyon nyomasztotta és meglepte a kisfiút a lelet, de nagyon szívesen segített a kutatók munkájában. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fiú és nagyapja részesülnek-e a valamilyen jutalomban.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 3
Heti: 65
Havi: 364
Össz.: 143 945

Látogatottság növelés
Oldal: Érdekességek
Numizmatika ! - © 2008 - 2024 - numizmatikakorona.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »